A beszoktatásról…

2020. augusztus 12. - Kovács Erika

Amikor egy kisgyermek  közösségbe, vagy életkorából adódóan új közösségbe kerül, új időszak kezdődik az életében. És persze a család életében is. Fontos, hogy ez a lehető legzökkenőmentesebben történjen. 

A változás történhet teljesen észrevétlenül, könnyen, de előfordulhat, hogy nehezen megy. Már kisgyermek korban is vannak olyan markáns személyiségjegyek, amik egy ilyen helyzetben megkönnyítik vagy épp megnehezítik a beszokás-beszoktatás folyamatát.

Ha a gyermek nyitott, könnyen barátkozó, jó kommunikációs készséggel rendelkezik, valószínűleg könnyebb dolgunk van. Ha azonban bátortalan, szorongó, nehezen válik le a szüleiről, akkor adódhatnak nehezebb időszakok. Ilyenkor nekünk, pedagógusoknak és szülőknek kell mélyebbre nyúlni a varázsládánkba, hogy a türelem és szeretet varázslatos eszközeivel segítsünk.

Nagyon fontos, hogy a gyerekek érezzék, biztonságban vannak azon a helyen (óvoda, iskola előkészítő), ahol szüleik nélkül töltenek időt. Véleményem szerint ez az egyik legfontosabb, stabilitást teremtő érzés egy kisgyereknek. Úgy tud elválni szüleitől, hogy tudja, jó helyen van ahol vigyáznak rá, szeretettel fogadják és néhány óra elteltével visszajönnek érte. Ebben sokat segíthet, ha otthon beszélgetnek picit arról, hova fog járni és milyen jó lesz ott neki.

A másik fontos dolog, hogy fel tudjuk kelteni a kíváncsiságát. Az új közösség új élményeket ad, sok vidám, érdekes dolgot csinálnak majd együtt. Új barátságok szövődnek és a sok jó élmény megkönnyítheti a beilleszkedési folyamatot.

​Ami azonban mindig fontos, hogy a szülő támogassa ezt a beszokási időszakot azzal, hogy stabil érzelmi háttérrel és kellő határozottsággal áll a gyermeke mögött. 
  • Lehetőleg szeretetteljes, de rövid és határozott búcsúzás legyen szülő és gyerek között az érkezésnél. A túlzottan elhúzódó még egy puszi, még egy ölelés’’ nehezíti az elszakadást.
  • Az is növeli a gyerek komfortérzetét ha hagyjuk, hogy önálló legyen, öltözzön, elpakolja a felszerelését.
  • Továbbá fontos, hogy minden felszerelés, amire a nap folyamán szüksége lehet, nála legyen. Ha ezek hiányosak, attól kibillenhet az egyensúlyából.

A pedagógus pedig szintén határozott, de megnyugtató és szeretetet sugárzó légkört teremtve igyekszik észrevétlenül bevezetni a kisgyereket az új közösségbe.

írta: Kovács Erika

© 2010-2024 Ovisuli - Minden jog fenntartva | https://ovisuli.hu

Az oldal sütiket (cookies) használ, melyek célja, hogy jobban ki tudjuk szolgálni a weboldalunkra látogatókat. Tudjon meg többet...