Munkatársunk


Szalai Dóra
Franchise PartnerEredeti szakmámban a fodrászatban nagyon sok emberrel, gyerekekkel találkoztam, akikkel sokat beszélgettem.
Elsősorban a gyerekekkel folytatott beszélgetések révén jöttem rá, hogy milyen jó velük lenni. Nyitottak, őszinték, közlékenyek.
Első gyermekem születése után a bölcsődében, óvodában még közelebb kerültem a gyerekekhez.
Elvállaltam a szülői munkaközösség vezetését, amit a mai napig is szeretek csinálni csak most már az iskolában.
Időközben született még egy gyermekem, ezután eredeti szakmámat feladtam, elvégeztem egy pedagógiai asszisztens és egy családi napközi vezető tanfolyamot.
Szeretek a gyerekekkel foglalkozni, látni a fejlődésüket, mennyire készek az új dolgok befogadására.
Az ovisuliban nagyon sok szervezési feladat van, sok a kihívás, amely inspirál, hogy minél színesebbé, sokrétűbbé tegyem a gyerekek fejlesztését.
"Az életben épp az az érdekes, hogy egy-egy álmot valóra lehet váltani."
(Paulo Coelho)